Kosárlabda

Kosárlabda: Csapat-tulajdonos a francia irányító

Újabb kosárlabdaklubot vásárolt hazájában Tony Parker, az észak-amerikai bajnokságban (NBA) szereplő San Antonio Spurs francia sztárja.
A wbasket.hu tájékoztatása szerint az Európa-bajnok irányító az ASVEL férfi csapata után a női szakágban is főszerepet vállal Lyonban, mivel a Lyon Basket vezetősége jóváhagyta, hogy május 1-jétől ő legyen a klub többségi tulajdonosa és elnöke.
 
A négyszeres NBA-bajnok komoly terveket fogalmazott meg, a 12 csapatos tabellán jelenleg utolsó előtti gárda számára jövőre már a top 5 lesz a cél. Parkerék három éven belül szeretnének bajnokságot nyerni, három-öt éven belül pedig már a nemzetközi porondon is eredményesen szerepelnének. A 34 éves kosaras azt mondta, 2,5-3 millió eurós költségvetéssel számol, és példának az USK Prahát hozta, amely hasonló gazdasági lehetőségek mellett 2015-ben megnyerte az Euroligát.
 

NBA: A hét 10 legnagyobb zsákolása – videó " AMERIKAI SPORTOK › NBA